A tanszék küldetése

A tanszéket egyfajta realizmus jellemezte mindig, melyet az építészetben a használhatóság és a mértéktartás szavakkal írhatunk körül. A realizmust minden korszak kicsit másfelől közelítette: a két világháború között a korszerűség és a haladás, utána a tömegtermelés és a megbízható működés került előtérbe. A kilencvenes évektől a sokszínűség és a folyamatos szakmai fejlődés vált fontossá.

A sokszínűség jó nekünk, oktatóknak, mert magunk is sokfélék vagyunk és így ki-ki azt taníthatja, amit a legjobban ismer, amit a legjobbnak tart. Ugyanez jó az egyetemet épp csak elkezdő hallgatóknak, mert könnyebben tudnak kapcsolódni a feladatokhoz, és jó a felsőbbéveseknek is, akik így könnyebben találják meg az utat saját építészetükhöz. Nem utolsósorban jó a tanszéknek, mert mi, oktatók így egymástól is tanulhatunk.

Folyamatosan tanulunk a kutatásainkból is, melyek területe a környezettudatos és fenntartható fejlődés mellett – máig leghangsúlyosabban – a lakóépületek általános tervezése és elemzése. Ez a múltra vagy a távoli népek kultúrájára éppúgy kiterjed, mint a kortárs lakókísérletekre. Feladatunk e tapasztalatok összegyűjtése, rendszerezése és átadása.

A tanszék hosszútávú szakmai célja a használhatóság és a mértéktartás összhangba hozása a sokszínűséggel és a folyamatos szakmai fejlődéssel.

A tanszék története

A magyarországi, egyetemi szintű építészképzés 1871. évi megindulásakor a kir. József-műegyetemen már oktattak építészeti tervezést, azaz volt tervezési gyakorlat stúdium, de a tárgynak nem volt önálló tanszéke. Az építész szakosztály mind oktatói karában, mind a tantárgyak számát illetően is erőteljesen fejlődött, mégis csak 1926-ban létesült az első önálló tervezési tanszék, melynek élére Kotsis Iván nyilvános rendkívüli tanárt nevezték ki. Kotsis 1911-ben, diplomája megszerzése évében került a Műegyetemre segédtanárnak az Újkori Építészet Tanszékre, egy év múlva adjunktussá nevezték ki, 1920-ban szerzett magántanári képesítést „Az olasz renaissance építőművészet fejlődésének története” című dolgozatával, s 1928. június 3-án lett a tervezési tanszék rendes tanára.

Kotsis Iván a másodévesek számára tartott előadást heti 2 óra kiméretben „Lakóépületek tervezése” címmel, s a harmadévesek számára tartott tervezési gyakorlatot heti 10 órában. A negyedéves hallgatók szabadon választhattak tanszéket a tervezési gyakorlatukhoz; így az építészettörténeti tanszékek és a rajzi tanszék mellett a Kotsis vezette tervezési tanszéket.

A lakóházakkal való elméleti és gyakorlati foglalkozás természetesen nem Kotsis Ivánnal indult: már az 1871 utáni a középítészet tárgyak, ill. a tervezési gyakorlatok keretében voltak lakó funkcióval kapcsolatos előadások és gyakorlatok. Ez utóbbiak mindössze heti 5 óra kiméretben, Hauszmann Alajos és Steindl Imre vezetésével folytak; a hallgatók programként „kisebb építmények, lakóházak, kápolnák” tervezését kapják, majd heti 8 órában már „…a lakház berendezése, a lakház kényelme, a szoba és a lakhelyiségek felosztása, a lépcsők mikénti alkalmazása, udvarok, homlokzatok kiképzése, villák, városi lakházak, bérházak tervezése…” keretében kapnak feladatokat. A tervezésoktatás azonban nem vált külön a szerkezetek, a műtörténet, az építészeti alaktan oktatásától – ez csak az önálló tervezési tanszék létrejöttével vált lehetségessé.

Kotsis oktatói munkája mellett folyamatosan publikált a lakásépítés témakörében: 1932-ben jelent meg „A korszerű lakás építésének problémái”, 1937-ben a „Lakó-épületek tervezése”, 1941-ben a „Javaslat a középpolgári és kiskeresetű családok lakásainak alaprajzi megjavítására”, 1942-ben a „Közép- és kislakások alaprajzi megoldásai bérházakban” és „A közeljövő lakásépítési programja”, ill. a „Sorházak alaprajzi megoldásai” c. munkája.

A II. világháború után 7 tanszékkel indult újra a műegyetemi építészképzés, köztük volt az épülettervezési tanszék is Kotsis Iván irányításával. 1948-ban a politikai változások már az egyetemen is éreztették hatásukat: Kotsis 3 tanársegédjét, köztük fiát, ifj. Kotsis Ivánt eltávolították az egyetemről, 1949-ben pedig őt magát is felszólították a nyugdíjba vonulásra.

Kotsis nyugdíjazásával egyidőben, 1948-ban és 1950-ben zajlott le az építészkar háború utáni első két reformciklusa, melynek keretében a tervezési tanszékek száma háromra nőtt, s az addig csak számmal jelzett, a tanszékvezetők nevével fémjelzett tanszékek elkülönült profilt kaptak: kialakult a Lakóépülettervezési, a Középülettervezési és az Ipari Épületek Tervezése tanszék.

Kotsis távozását követően Reischl Antal vette át a tanszék vezetését. Reischl 1948-ban került a Műegyetemre tanársegéd munkakörben, 1949-ben lett intézeti tanár, majd 1951-től tanszékvezető egyetemi docenssé nevezték ki a Lakóépülettervezési Tanszékre. Kandidátusi értekezését „Lakás berendezés – családi ház tervezés” címmel 1961-ben védte meg, ebben az évben egyetemi tanári kinevezését is megkapta. Reischl haláláig, 1978-ig vezette a tanszéket, oktatási módszerében folytatta a tanszék pragmatikus hagyományát, következetes és szigorú alapállásával a tanszéket a műegyetemi építészoktatás egyik alappillérévé tette. „Lakóépületek tervezése” című 1973-ban megjelent tankönyve több évtizeden át a tanszéki oktatás meghatározó eszköze volt.

1978-ban egy évig Olasz Lóránt, a tanszék docense vezette a tanszéket, majd ezt követően Pongrácz Pál egyetemi tanár 10 éves vezetői korszaka következett.

A rendszerváltást követően, 1990-től szintén 10 évig Bitó János Ybl-díjas építész irányította a tanszék munkáját, 1995-ig egyetemi docensi beosztással, azt követően pedig egyetemi tanárként. Szemléletét a kotsis-i hagyományok folytatása, erős humánum hatotta át. Nyugdíjba vonulását követően megírta a „Lakóházak tervezése” című tankönyvet, mely a lakóépületek tervezésével kapcsolatos egzakt ismereteket és tudnivalókat tartalmazza. A könyv nemcsak a tanszéki oktató munka egyik fontos eleme, de általános érvényű megállapításai, precizitása miatt tervezési kézikönyvként is használható. Bitó János később, professzor emeritusként is éveken át az angol nyelvű képzést irányította.

2001-ben Kerényi József Kossuth- és Ybl-díjas építészt, egyetemi tanárt nevezték ki a tanszék élére; 4 éves tanszékvezetői időszakában megtartotta és erősítette a tanszékre jellemző józan és mértéktartó szemléletet, szakmai súlyával, elfogadottságával biztos hátteret teremtett a tanszéken folyó munkának. Kerényi vezetésével 1996-ban alakult meg a Karon az Építőművészeti Doktori Iskola, melyet 2010-ig irányított.

A tanszéket 2004-től Perényi Tamás egyetemi docens, 2017 ősze óta Sugár Péter egyetemi tanár vezeti.