Alacsony-intenzív beépítések

Kenneth Frampton A modern építészet kritikai története című könyve utószavában úgy tekint az alacsony intenzív beépítésekre, mint a városfejlődés egyik progresszív lehetőségére. Felsorolva a legjobb példákat hibának tartja, hogy kevés ilyen lakóegyüttes épül. A beépítési forma elemei Magyarországon is nagyon kis számban vannak jelen, holott az építészképzésnek mindig fontos elemei voltak az alacsony, nagy sűrűségű lakóházak.

A progresszív beépítési formát, ahol a részelemek – jellemzően lakóegységek és kiegészítő funkcióik – valamilyen rendszerbe rendeződve állnak össze egy harmonikus egységgé, egy önállóan is értelmezhető kompozícióvá. Vannak olyan megközelítések, amelyek elsősorban az egymás mellé sorolt elemek száma alapján definiálják a fogalmat, vannak amelyek a lakássűrűséget helyezik előtérbe, és vannak, amelyek a beépítés módja szerint sorolnak egyes lakásformákat ebbe a kategóriába. Az aktuális gyűjteményünk a kompozíció, a kert és a korszerűség fogalmak mentén mutatja be e beépítési forma evolutív fejlődését a történeti példáktól napjainkig. Létrehozását azért tartjuk fontosnak, mert korábbi korok építészeti kompozícióinak megfigyelésével, értelmezésével, katalogizálásával olyan bázist kívánunk létrehozni, amelyhez nem elsősorban formai vagy esztétikai alapon viszonyulunk, sokkal inkább a beépítések rajzolatára koncentrálva, azok állandó jellemzőit rögzítve, a korszakonkénti változások tanulságait megfigyelve.